Közel két évtizedes munka és fejlesztés eredményeként adta át a félhektáros kísérleti kertjét a Duna-R Kft. Szentesen. Ez a mérföldkő reményeik szerint a cég új korszakának kezdetét is jelenti. Az önerőből létrehozott új telepen bemutatják a teljes paprika-fajtaválasztékukat, és vizsgálják az utóbbi húsz országban indított kísérleti programok nemesítési anyagait is. Emellett technológiai útmutatással szolgálnak a kertészeknek, különös tekintettel a kókuszrost közeg alkalmazására.
Ruskó József és felesége, Klára, mintegy két évtizede családi vállalkozásban kezdtek paprikahibrideket nemesíteni. Az volt a céljuk, hogy hazai körülményekhez illő fajtákból elérhető áron kínáljanak minőségi vetőmagot a magyar kertészeknek. Már az első években sikeres fajták születtek a kizárólag magyar tulajdonú cégnél, mára pedig már több mint 50 az államilag elismert paprikahibridjük. A vetőmag-kezelési eljárásokat is korszerűsítették, 2011-től új, a termelői igényeket maradéktalanul kielégítő vetőmag üzemet működtetnek. A haza és külföldi intézetekkel való együttműködésnek, valamint a legkorszerűbb vetőmag-kezelési és biotechnológiai módszerek alkalmazásának köszönhetően, a nemesítés színvonala versenyképes a legnagyobb világcégével. Ők azonban mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy kizárólag Magyarországon, közvetlen ellenőrzés alatt termeljék a vetőmagot. A bemutatókert és a kísérleti központ létrehozását alig két éve határozták el, rájöttek ugyanis arra, mesélte Ruskó József, hogy ha szeretnék, hogy a hazai vetőmagforgalmuk is olyan lendületesen fejlődjön, mint a külföldi, akkor szakítaniuk kell az addigi munkamenetükkel. A fajtákhoz kapcsolódóan technológiát is ajánlaniuk kell a kertészeknek. A szentesi telepre látogatók most a fajták mellett több technológiát is megnézhetnek egymás mellett. Szentes és környéke a hazai paprikatermesztés egyik központja, a cég a forgalmazott vetőmag közel kétharmadát a térségben adja el. Egyértelmű volt tehát, hogy a beruházást a városban hozzák létre. Így ugyanis a helyi kertészekkel szoros együttműködésben, az igényekhez és termelői tapasztalatokhoz igazíthatják a nemesítést, és eredményesen használható technológiákat dolgozhatnak ki. Ruskó József szerint nem a fóliaházak területét kell minden áron növelni hazánkban, nagyobb szükség van a korszerűsítésre, technológiaváltásra, azzal akár 50 százalékkal javítható a hozam.
Technikai kihívások
A tavaly decemberben indult beruházás az ugyancsak szentesi központú Global Glasshouse Kft. irányításával valósult meg. A Duna-R Kft. vezetői pontosan meghatározott elképzelésekkel és műszaki igényekkel kérték föl a céget a kivitelezésre. Mózer Gyula ügyvezető szerint ez megkönnyítette a munkafolyamatokat. A szentesi ipari parkban 300 négyzetméteres csarnok, iroda, raktár és szociális helyiség épült. Hat különálló, egyenként 344 négyzetméteres, 2,5 méter vápamagasságú, 8 méter fesztávolságú, a csúcson végigfutó egyoldali, automata tetőszellőzővel fölszerelt, dupla felfújt fűtetlen fóliasátrat állított föl a Hírös Fóliaház Kft. A technológiai elképzelések tervezése és megvalósítása nagy kihívás volt a gyakorlott szakembereknek is, mondta Erdődi Péter ügyvezető. Négy sátorban paprikanemesítési anyagokat nevelnek, jelenleg több mint 4 ezer tételt, az egyik házban pedig kókuszrost közegben mutatják be a cég paprikafajtáit. Egy sátorban néhány zöldség, dísznövény és bogyós faj piacvezető fajtáit állították kísérletbe ugyancsak kókuszroston. Természetesen mindegyik fóliasátorban külön szabályozható a tápoldatozás, sőt két sátorban két-két kör működik, hogy a fajták igényeit még jobban kielégítsék. Mindegyikben függesztett technológiával dolgoznak, párásító berendezéseket működtetnek, és rovarhálót szereltek a szellőztetőkre. Az öntözés, tápoldatozás, szellőztetést számítógép vezérli. A telepen biológiai növényvédelmet folytatnak az Árpád Biokontroll 2003 Kft. szakmai irányításával. Az egy légtérben nevelt különböző kultúrák nehezítik ezt a feladatot. Ahol nemesítési munka is folyik, ott az esetleges átporzást is meg kell előzni, ezért például nem telepíthettek Orius ragadozó poloskát, hanem ragadozó atkákkal kell kivédeni a tripszfertőzést, hallottuk Zentai Ákostól.
Csapatmunka
A kísérleti telep létrehozása az egész magyar kertésztársadalom életrevalóságát mutatja, nemcsak kutatásra, hanem a vetőmagtermesztők, a munkát segítő kertészek, forgalmazók, és a kivitelezésben részt vevő hazai vállalkozók közös munkájára is szükség volt. Ez a beruházás jól példázza azt is, hogy a hazai kertészek bátran támaszkodhatnak magyar cégekre is, mondta Ruszthi Attila. A Duna-R Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója a zöldségnemesítés öt alappillérének a megfelelő genetikai anyag használatát, a közvetlenül ellenőrzött magtermesztést, a korszerű, pontos vetőmag-feldolgozást, a sokrétű kísérletekre alapozott, az adott termőtájba illeszkedő fajták kiválasztását, és nem utolsósorban a rugalmas kereskedelmet tekinti. Ezek közül vitathatatlanul az első a legfontosabb, Ruskó József szerint azonban legalább fele arányban a szerencsén múlik, hogy a nemesítő jó témához, jó genetikához nyúljon. A másik fele a szakmai tudás, a környezet és a pénz, és ha minden összeáll, 4-5 év alatt bejelenthető az új fajta. Nagyon jó fajta ritkán születik.
Megjelent: Kertészet és Szőlészet, 2015. július 8-án megjelent 28. számában